Név: Daniel Levendrin
Egyéb nevek, álnevek: Danny, Blondie, Ifjabb Levendrin
Pletykák:
Ő a világon a leggazdagabb – igaz
Képes repülni a szárnyaival – nem igaz
Kor: 19
Nem: Férfi
Kaszt: Veneficus
Ismeretségi arány: 80%
Melyik oldalon áll: Elveszett Lelkek Szervezete
Avatár kép:

Jellem: Semleges. Szeret embereket bántalmazni, de nem igazán gyilkol. Eleinte nagyon rossz jelleme volt, addig bántalmazott mindenkit, míg azok belehaltak, veneficus-okat és marionette-eket is lelkesen gyilkolt, ám mióta megismerte Diamond-ot, leszokott erről. Most már megpróbál a lehető legkevesebb gyilkolással dolgozni és mindig figyel arra, hogy társai is így viselkedjenek. Persze egyáltalán nem fordul el a Szervezet vezetőjének ötletei elől, sőt a legtöbbet lelkesedéssel fogadja.
Munka: Diák
Arany: 5000 narcei
Fegyverek: Nincs
Varázstárgyak: Rengeteg régiség és mindegyiknek más képessége van. (Lehet mindenfélét kitalálni majd a játék menete közben)
Mágia: Szomatikus: Észlelés – Képes megérezni, ha a közelben Veneficus-ok tartózkodnak. Meg tudja mondani, hogy hányan vannak és, hogy milyen erősek, de az ereiket nem. Ilyenkor a szeme fehérré válik.
Szomatikus: Félelem – Lassú, türelmes munkával képes beleültetni az emberek fejében azt, hogy mindennél jobban félnek. Ezzel paralizálja őket, és egy idő után annyira rettegnek, hogy mozdulni sem képesek.
Materializáló: Energiagömb – Képes energiagömböket létrehozni. Ha bármihez hozzáérnek felrobbannak. Daniel határozza meg a robbanás erejét. Onnan lehet őket felismerni, hogy vörös szárnyakon szállnak és ilyenkor Danielnek is ilyen szárnyai vannak – igaz, nem tudja repülésre használni őket.
Kinézet: Szőke hajú, kék szemű, magas fiatalember. 183cm magas, 78kg. Látszik, hogy kidolgozott teste van, rengeteg időt tölt edzéssel.
Hogyan kapcsolható Diamondhoz:Egyik bevetésén ismerte meg a lányt. Rögtön megfogta Dia rideg viselkedése és a nyugalom, ahogy a munkáját végezte. Az idők folyamán riválisok lettek és Daniel lassan beleszeretett Diába. Amióta ez a helyzet, csak ő harcolhat vele és mindig megpróbál olyan bevetésekre menni, ahol nagyobb az esélye a lánnyal való találkozásához. Mindenképpen el akarja csábítani, csak azt nem tudja, hogy hogyan is kezdjen hozzá. Ezért marad a harc és a folyamatos riváliskodás.
Előtörténet: Lunarimon városában született. A Levendrinek a világ legbefolyásosabb emberei és amióta a Szervezet van, azóta hűségesek hozzájuk. Minden náluk született Veneficus és Marionette a Szervezethez került és odafigyelnek, hogy a területeiken élők is így járjanak. Természetesen Daniel neveltetése is hasonló volt. Megtanították neki, hogy a Szervezet a legjobb és, hogy mindenkire, aki a Mágusiskolához tartozik, halál vár. Az embereket nem kell sajnálni és a háborút meg kell nyerni.
Daniel ezen kívül úrként volt nevelve. „Egy elkényeztetett ficsúr”, ahogy Diamond mondja mindig. Úgy gondolja, hogy pénzzel mindent meglehet venni és szemétül bánt szolgáikkal.
Első képessége, ami megmutatkozott, 6 éves korában volt, és az Észlelés volt. Nem sokkal később a fiú észrevette, hogy bele tudja a félelmet ültetni mások fejébe. Hihetetlen tehetséget mutatott képességei használatával kapcsolatban. Rekordidő alatt megtanulta őket használni és 13 éves korában előjött a harmadik is. Akkor találkozott először Diamonddal és nem számított a lány erejére. Dia képes volt kizárni a fiú szomatikus képességét, ezért harcolni kezdtek. Mikor a lány egy bottal akarta leütni a fiút, a kicsi gömb megjelent Daniel előtt és a lány véletlenül megütötte azt, ami rögtön fel is robbant, hihetetlen erősséggel. Azóta Daniel megtanulta azt is irányítani.
A robbantós esemény után többször is összefutott Diamond-al és kialakult köztük a rivalizálás. Idővel Daniel elkezdett tiltott érzelmeket táplálni a lány iránt, aki a lehető legnagyobb lelkesedéssel ignorálja azokat. Valahányszor a fiú megpróbált akár kicsit is kedveskedni, Dia csak egy grimasszal válaszolt és nemegyszer megtámadta a fiút egy-egy igencsak erős, felfegyverzett emberrel (tudatmanipulációját használva). Ez persze nem akadályozza meg Danielt abban, hogy szinte minden alkalommal megismételje ezt a hibát.
Képek: Kép 1.
Kép 2.
Kép 3.
//A karihoz regisztrálni kell majd és értékelném, ha az, akinek kell a kari, még írna hozzá egy keveset - az előtörténethez//